medi: Először akarom teljesen tudatosan megtenni. Lélekkel kilépni a testemből. Nem tudom mennyi időn át fog tartani és hogyan tudom majd közvetíteni, de mivel ez már egyszer megtörtént, most megpróbálom ismét. Most tudom hogy gyors vagyok, tudom hogy nem sérülhetek meg és tudom azt is, hogy vigyáznak rám. 8:23 az idő, amikor elkezdek kilépni a testemből. Célom a Föld belsejébe jutni ismét, mert csodálatos volt és vágyni kezdtem rá.
A lelkem zúgva rohan felfelé, majd megáll és ereszkedni kezd. Jól érzem magam, könnyű vagyok, semmi súlyom sincs. A lassúság feszélyez és türelmetlenné tesz. Mire ezt kigondolom máris zúgva, rohanni kezdek a Földünk felé és egy víz felett állok meg. A víz átcsap rajtam, egy pillanatig várom a súlyát, az érzést, de átfolyik rajtam és nincs érzésem. Ekkor, elkezdek lefelé rohanni. A napfény hamar eltűnik, az élőlények pedig egyre kevesebben vannak, végül csak a sötét, tiszta föld látszik. Semmi élet, csak a sötét, nagyon sötét.
Még megállhatok, de nem akarok és akkor belefúródom a földbe, a drága földbe. Zúgom és megint nem látok semmit, csak érzek. Lassítani szeretnék, de nem lassulok le, nem érzek súrlódást, sem fájdalmat. Zúgó hangot hallok és úgy érzem, minden szétnyílik előttem. Nincs súlyom, nincs testem. Szeretném látni magam, de nem látom, semmit nem látok, csak a rohanást érzem és némi színváltozásokat a földben. Mi ez? Emberi hangokat hallok, sikolyokat, hörgéseket. Mi ez? Nők, férfiak, gyerekek kaotikus ordítása, röhögés és sikolyok, szenvedő hangok. Jézusom! Oda akarok menni, tudnom kell mi ez. Segítség… meg akarom nézni.
|
|
° A Teljes írás megtekintése ...
|
|
Töredékek ˙9 |
| Nyomtatás | |
|
medi: megrázott a billentyűzet. Most egy tollal meg egy cerkával gépelek… Az univerzumok vezető létezői szerint, az emberi faj tudása folyamatosan növekszik és tárolódik. Az érzések bonyolultá teszik ezt a fajt, mégis a rezgésszám, JELENLEG is folyamatosan emelkedik, az álmodók pedig sorban ébrednek.
én: ez honnan?
- tecnikailag pedig az elnyomók folyamatosan elzajosítják a teret és a kommunikációs csatornák, szinte lehetetlenné teszik a nem fizikai kommunikációt. Zajnak minősülnek a feleslegesen tárolt emlékek is. A Háló működik, jelenleg nem elérhető.
- kit tisztelhetek benned?
- nincs nevem, nincs testem, létezésem nem egy tudat, nem egy tudatcsoport. Köszöntünk. Kommunikációs alapgyakorlat indult jelenleg. Bár több tudat vagyunk, maradjunk egy személyes megtestesülésnél a kommunikációban. Mi nem vagyunk, én nem vagyok azonos azokkal, akikkel már találkoztatok, kommunikáltatok, Fátylak Őre. Kérlek, írd le. Most így akarok kommunikálni, ezt akarom gyakorolni.
- tudod nehéz félre tenni a kommunikációs rögzüléseket és az elemző agyat.
- megértem. Csakhogy te itt most, teljes, tudati kapcsolódást akartál elérni, az pedig nem lehetséges. Elsősorban miattad.
én: most azon gondolkozom, mi is az akadály, miért gondolom, hogy nem TUDOM... Mi ellen védem magam?
medi: nem védekezel. Mi, Én védünk. Nem vagyunk mindannyian, humán jellegüek.
- igy van. Nem vagyunk mind humán, de mégis itt vagyunk együtt, a MOST-ban.
- valóban. A Most, amely illúzió is lehet, jelenleg a valóság.
- tudod már az is egy csoda, hogy ezt ilyen formában megtapasztalhatom. Az hogy elfogadom, az már természetes.
- köszönjük. Az emlékeket kellene felidéznetek, kidobálni az összes fájó, vagy negativ rezgést tartalmazó emléket. Utána pedig felidézni a pozitív emlékeiteket, ami ezen a síkon történt, ebben az "időben". Ez lenne amivel ti segíthettek magatoknak. Legyen ez folyamatos mesélések ideje. Nem dolgotok a másik emlékét megítélni, csak meghalgatni és elengedni. A szavak segítenek abban, hogy kimondva energiát veszítsenek az emlékek és végül eltávozzanak.
- értem, köszönöm. Igen, mégis csak ki kell mondani az elengedéshez. Úgy éreztem, hogy a legnagyobb vélt sérelmeket már elengedtem, de ezekszerint nem teljesen. A mostani történéseket már sokkal jobban kezelem de a régiek, mégsem felejtődtek el. Az iskola, a család, a régi dolgok... - minden emléket el kell mondani egymásnak, mindent ami csak eszetekbe jut. Legyen az valós, vagy akár elképzelt.
- így lesz, így teszünk.
- kezd alakulni a kommunikáció
- igen, mert nehéz az elején kommunikálni nekünk úgy, hogy nem személyesitjük a partnert. Még így is, hogy Medi-n ketesztül sokan szólnak hozzánk. Ami a lényeg, hogy az elfogadást segíti a forrás tisztaságának a tudata.
|
|
° A Teljes írás megtekintése ...
|
|
Töredékek ˙8 |
| Nyomtatás | |
Az egyetlen elem a földön, amely három halmazállapotban is megtalálható, a víz. Mentes a földön található 3 dimenziós illúziótól, megtalálható minden élőlényben. Víz nélkül nemcsak az ember, de a Föld is elpusztulna. Az élőlények víztartalma szinte teljesen megegyezik a Föld víztartalmával.
A három halmazállapotánál többet jelenleg a földi tudomány nem ismer (folyékony, szilárd, légnemű) ám más dimenziókban, további halmazállapotokat képes felvenni. A víz a benne tartózkodó testekre, hatást fejt ki. Az élőlények is vízben fejlődnek megszületésükig. A víz a Földet úgy hálózza be, mint az emlős élőlényeket az érrendszer.
A víz folyamatos információ átvivő képességgel rendelkezik. Masaru Emoto munkája jól ismert, ezért nem részletezném. A víz vibrációs hullámai megegyeznek többek közt az emberi tudat, az energia hullámaival is. Így tudatunk folyamatos változásaiként hullámzik és változik a rezgése is. Tükörként működik.
Ezért arra kérünk minden Földi létezőt, segítsétek a tudatotokat összehangolni a víz segítségével, a Föld rezgésére, a 7.83Hz-es hangok hallgatásával, amely segít kapcsolódnotok Föld-anyácskához. Az 528Hz hallgatásával pedig, a fejlődéseteket és kapcsolódásotokat segíthetitek az univerzummal. Ezek a rezgések a ti létezéseteket segítik, az elkövetkezendő változásokban.
Áldás és szeretet legyen veletek.
Ziel.
7.83Hz - Schumann Resonance Session 7.83 Hz 528Hz - Source Vibrations - 528Hz - DNA Repair (Miracle) |
|
Dimenzióváltás ˙14 |
| Nyomtatás | |
|
Az emberiségre ráerőszakolták az időszámítást és ezzel elfelejtődött a természeti és biológiai idő. A naptár logikátlan módon, figyelmen kívül hagyta a hold, a női, a test stb. ciklusait, a valódi természet ritmusait, ezáltal hamis időt teremtett. Az óra megjelenésével pedig a test saját, biológiai ritmusát szorították egységes korlátok közzé.
Így a földön minden egységessé, ellenőrizhetővé és manipulálhatóvá vált. A test és a természet kizsákmányolhatóvá vált, a lélek pedig mélyen elfelejtődött ebben a nem létező időben, amely azt az illúziót adja, hogy az idővonal egyenes, az emberen kívül létezik, van kezdete, lesz vége és a bejárhatósága csakis egyirányú.
Így elfelejtődött az időben való mozgás minden irányú képessége mint lehetőség, amely egykor még természetes volt. (az időben való mozgás, az előre, hátra és más síkokba való mozdulási képességeket jelenti) Hiszen a test, az univerzumi "időciklussal" egyezően mozoghat, ha a természetes belső ritmusát követi. (szűkül, tágul és változik) Így elindult az eltávolodás.
Ráadásul a dolgok vizsgálatát a parányi részek megfigyelésével folytatták. A materializálódott tudomány, a 4. dimenziót, a lélek világát és összefüggéseit teljesen elnyomta és ez által ebben tudatban/hitben maradt az emberiség évszázadokon át. Így vált a Föld, a Természet, -lecsökkent, -élettelen, -mozdulatlan és -lélektelen részletekké, anyaggá.
Nem sok kell jelenleg ahhoz, hogy az emberek teljesen tárgyként kezeljék az állataikat és egymást, úgy mint hasznos dolgot, mint kizsákmányolható függeléket. Ezek a gondolatok, az elnyomók által elkezdett, pl. Humán erőforrásnak nevezett rabszolga-rendszeren keresztül szivárognak befelé a tudatba. Az idő/pénz jellegű gondolkodás, tudatba való elültetése pedig véglegessé kezdte tenni a rendszert. Jelenleg a hozzátartozók is elkezdték kizsákmányolni egymást, férj a feleséget, szülő a gyermekét és a gyermek a szülőit.
Ezennel Meghívlak benneteket a felismeréshez, mely szerint Ti magatok vagytok az Idő. Ti vagytok az Élő Létezés, a Tudás. Bennetek létezik a Rend és bennetek működnek az Idő ciklusai, nem pedig rajtatok kívül. Az Idő, az Örökké Változó, kibontakozik bennetek végre és kapcsolódik az Univerzum Rendjéhez.
Ébredjetek Meghívottak! Áldás és szeretet legyen veletek.
Ziel.
|
|
Dimenzióváltás ˙13 |
| Nyomtatás | |
medi: szia. Ziel vagyok. Tehát a forrás létezése végtelen., Istené és a Teremtőé is. A végtelen, csak végtelen idő múlva tapasztalható meg. A forrás önmagáról való megtapasztalása végtelen, de a fókusz pillanatában végesnek mutatkozik és a tapasztalat is véges ezáltal. Tehát ha ezt egy egyenesre fekteted, akkor ISten, az anyag nélküli forrás, önmaga megtapasztalásának a kezdete, az egyenes elején indul és a végtelenbe tart. A Fibonacci számsorból merítve osztódik, tehát csak félegyenesen ábrázolható, az időben pedig távolodva.
én: a megfigyelő, a nézőponttól függően tapasztalja meg a megfigyelés tárgyát, viszont önmagát csak külső nézőpontból képes megtapasztalni bármi. Tehát először két-felé osztódik (0 és 1) és utána a sorozatnak megfelelően, ahol ugye a következő szám, mindig az előző két számjegy összege. (0, 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13 stb.) A Fibonacci számsorban, a nulla jelképezi az eredetet? Az indulást ? - igen. Hiszen ISten önmagát, csakis véges létezőként, de végtelen sokszor képes megtapasztalni. Az örökké létező, csak saját halandóságának az illúzióját képes megtapasztalni, úgy hogy teremtményeit önmagával azonosítja és számtalan halál szimulációt kezd, a folyamatos megtapasztalásért és a folyamatos információ szerzésért. - mert ha csak ő van, nincs aki, nincs ami megtapasztalja önmagát.
medi: igen. A teremtményeit önmagával azonosítja, hiszen önmagát másképpen nem tudja megtapasztalni. Emiatt az emberek azt képzelik hogy testek, hogy múlandó a létezésük. De nincs halál, nincs vég és ezért értelmetlen a haláltól tartani, hiszen a halál is csak illúzió. Csak az múlandó és halandó, amit önmagából képes megismerni az ember. De minden vég után van valamilyen folytatás, tehát örökké létezünk, örökké létezel, te, én, az ISten. S ha megértjük, hogy honnan is érkeztünk, honnan is osztódtunk szét, akkor bizony nincs más csak EGY és az energia valóban nem vész el, csak átalakul. én: hiszen az osztódásnál nincs veszteség s csak a saját személyre, fajra szabott illúziónk az ami elhiteteti velünk, hogy mások vagyunk. - ISten megtapasztalása az ami ezt teszi, mert a szereteten kívül minden más illúzió. Az anyag, a tér, az idő, nem létezik. - s ha belegondolok, hogy ez mind-mind a saját választásunk, mi választjuk meg, mi választjuk ki mi és hol legyen legközelebb, hát mit mondjak... - :) semmit. Ismerjétek fel és fogyasszátok el az élet italát. - az élet italát? Pontosítanál?
|
|
° A Teljes írás megtekintése ...
|
|
Tapasztalások ˙10 |
| Nyomtatás | |
medi: azon gondolkozom, van e valami, ami a lelket meg tudja semmisíteni. Eddigi ismereteim szerint nincs és a lélek esetében most nem az energiáról beszélek, pedig az is energia. Meglehet a közösben kisimul, ránctalanná válik és minden kötés elvész egy időre. Nem egyéni lelkem van. Senkinek sincs egyéni lelke, ami elég fura gondolat. Ha a születés tapasztalatot veszem elő, akkor meg kell értenem, hogy amint teljesen eggyé olvadok a többivel, megszűnik az egyediségem. Amint eldobáljuk a cuccost megtisztulunk és ahogy beolvadunk a közösbe, leadjuk az infókat, a tapasztalatokat és felvesszük az összes többit. Kvázi, valóban megszűnik a kötődés. én: más nézőpontból is megnézhetjük saját történéseinket. - mindent megnézhetünk, bár nem a nézés a legjobb a szó rá. Tudod, egyszerűen mindent tudsz. Magadról, a többiekről, a többi részről. Mindent. És nem értem. Minek akartam tenni. Miért nem maradtam nyugodtan a nem létező seggemen? Miért? Ennyire unalmassá vált a szemlélődés? A tudás?
én: nem tudom igazán. Leírtad, mert jön a tenni akarás. Meglehet hogy ez mind az első döntés következménye. Egyszer döntöttünk hogy lejövünk ide, aztán meg már újra és újra akarjuk. Mert tenni kell. medi: bocsáss meg. Jó volt ott lenni. Kicsit visszavágyom, miként szinte mindig. Tehát a frekvenciákkal lehet a tudatot fejleszteni, kinyitni. Edzésszerűen, mindennap végigcsinálva a frekvencia-gyakorlatokat. - melyik frekvenciákra gondolsz? Mert a Solfeggio frekvencia skála igen szép tartomány (174, 285, 396, 417, 528, 639, 741, 852, 963Hz) - nem tudom hogy jött ez elő, de a 7.83 Hz-et nem látom. Pedig fontos. De én ezt most nem akarom, mégis kicsit elvesztem a szingularitásba, a fekete lyukakba, a vortex energia-hálókba, meg ilyesmikbe. Beszéltünk mi valamikor az Orion/Bellatrix csillagképről? - egyszer soroltad a csillagképeket a változások során, de az Orion nem volt köztük.
- mindegy. Van ott valami emberszerű, hüllő-fajta humanoid faj.
|
|
° A Teljes írás megtekintése ...
|
|
Dimenzióváltás ˙12 |
| Nyomtatás | |
A dimenzióváltás okozta fizikai-lelki tünetek, mi is történik a testben:
A testben olyan erős méregtelenítés történik, amely miatt a máj megnövekszik és betegnek tűnhet. Munkájának a megkönnyítése, mária-tövis teával lehetséges. A lép elkezdi fokozottan termelni az egészséges vérlemezkéket és feldolgozni az elöregedett mérgekkel teli vérsejteket, így kicserélődik a folyékony szövet, erősödik az immunrendszer.
A tüdő hörgőiben sok váladék keletkezik a nem-dohányosoknál is. Ezt feltétlen ki kell köpni, nem lenyelni. Segít a só-barlang a só-lámpa. Mellkas-nyomás, amit általában szorongásnak diagnosztizálnak az orvosok. Megoldása, légző-gyakorlat. Háti vagy lapocka fájdalomra, nyújtó gyakorlatok, masszázs, vagy energetikai kezelés.
A gyomor túl van terhelve, nehezen bont le, az éhségérzet mégis növekszik. Megoldása könnyen emészthető, főleg növényi ételek, baromfi húsok fogyasztása. Erősen javasolt a csiperke-gomba sokféle elkészítése. Olyan anyagokban gazdag, amelyek az immunrendszert segítik. A reumás betegségekre is jó, vitamin és ásványi anyaga pedig a főzés során sem vesződik el.
Az ízületek begyulladnak, fogyaszthatók a tengeri halak, gyümölcsök, zöldségek, főleg a hüvelyes zöldségek. A vizelet kiválasztó rendszer is erősebben dolgozik a méregtelenítésen. A vizelet sötétté, bűzössé válhat, segítsége a napi két liter csalántea.
A bőr élettelenné válik, egy 20 perces kádfürdő egy kiló jódos tengeri sóban, amelybe egy decinyi olajat is öntenek, remek bőrmegújító. A depresszív, életunt, szorongós, alvászavaros epizódok, citromfű/orbáncfű teakeverékkel oldhatóak meg. A vitalizálás, gingzeng, ginko-biloba és zöldtea fogyasztásával történhet meg.
Javasolt a 7.83Hz-es hang hallgatása. (schumann resonance session 7.83 Hz)
Béke és szeretet legyen veletek.
Nathaniel.
|
|
Tapasztalások ˙9 |
| Nyomtatás | |
[2012.02.17. 16:54:37]
én: kint van minden a Belső Hangok-on :) medi: köszönjük. Szétnézek. A segítségetekre lesz szükség, idő szerint fél óra múlva - értem, figyelek - köszönjük. Mi nem tudunk úgy megtestesülni… Mi az a gázpalack? - amivel főzünk. A gáztűzhelyhez tartozik, abban van a gáz, amit bekötünk a tűzhelybe. Alumínium palack és ma kifogyott medi-nél, ezért főztek a kályhán. - értem akkor lesz gázpalack, a szódástól. Köszönöm. - ”mi nem tudunk úgy megtestesülni…” - ezt hogy kell érteni? Vagy nem fontos? - bocsánat, azt hittem megértetted. Tehát az asztrális sík nekünk nincs meg úgy, ahogy nektek hat, és a tudat értése, egy baleset helyszínén beszűkül. Kérdezem Babe-t csatlakozik a gyógyító erejével? babe: igen
medi: köszönjük. Medi közben valamikor gázpalackért is megy, de az csak a teste. én: itt vagyunk, segítünk, csak valahogy hiányosnak érzem a dolgokat. Mintha kimaradnának sorok. Mert talán megértettem volna, hogyha tudom, mit kellett volna megértenem. - vaim. Elnézést, megpróbálok lelassulni. Az energia erősebben áramlik már a testetekben? babe: igen. Nekem a talpamon keresztül jön. - nekem a fejemen van kis nyomás, de csak a szokásos. Éreztem a jobb fejtetőmön a bizsergést s most már meg van a nyomás is és tényleg nem zavaró. - jó. Köszönjük, hogy fogadjátok, használjátok bátran. Ma angyalok lesztek, védangyalok. Megvan az ametiszt kristálytelep? - igen itt van. Mindig nálam van. - mosd meg most. Egy percig folyó vízben, langyosszerűben és utána is ismét. Medit még töltjük. Babe; - a köhögés jobb most? Könnyebb? - igen, köszönöm. - nincs mit. Csak segítünk, hogy tudjatok segíteni. Pont úgy, ahogy medit szoktátok gyógyítani. Medi most életben tart és testet vesz fel. Közvetít, hogy értsétek mit kell csinálni. Csak ennyi amit tudunk segíteni, a balesetnek megkell történnie. Kérlek titeket működjetek együtt egymással most is, ahogy szoktatok. Most testi szünet mindenkinek.
|
|
° A Teljes írás megtekintése ...
|
|
Tapasztalások ˙8 |
| Nyomtatás | |
medi: még mindig a tegnapi és a tegnapelőtti képeket nézegetem, de ezt az utolsót nem nagyon tudom értelmezni, nagyon erős volt. Közben másokat is láttam, pl. azt, hogy a Vénuszon pólusváltás van és ugyan ez a Jupiter bolygón is. A Hold pedig buborékot csinál maga köré. Mindegyik vált, mindegyik emelkedik, mozdulnak a főbb bolygók. A Neptunusz nemsokára felcseréli a pólusait, a Mars légköre pedig jelentősen növekszik. A 12 szálas DNS is hamarosan megjelenik a Földön.
Az egész Naprendszer változik és nekünk a legnehezebb, mert itt a legnagyobb a sűrűség és a fejletlenség. A változás folyamatos és mivel minden mindennel összefügg, így semmi nem marad hatástalanul. Kezdek látni más galaxisokat is működni, mozogni. Az Androméda, a Carina, az Oroszlán, az NGC55 a Pegazus… Cancer, Altarf, Szamár, Jézus… |
|
Töredékek ˙7 |
| Nyomtatás | |
Önmegtermékenyítés
Az ember folyamatosan teremt anyagot magából, neutront és neutrínót. Ezek egy része a fizikai testbe, más részük pedig a hozzánk tartozó, nem fizikai testbe épül be. Azok, amelyek nem épülnek be sehová, elhagyják az emberi testet. A neutron hamar elbomlik elektronokra és protonokra.
Minden élőlény bocsájt ki magából (teremt) ilyen elbomló neutronokat és neutrínókat. Ezen részecskék nagy része a vízhez kötődve megmarad, (hiszen a hidrogén atomról beszélek) részt vesz a vízkörforgásban, a többi része felfűződik az idő gyöngysorára, elsodródik a Föld légköréből.
Párat befognak a nagyobb bolygók, de nagy részük elsodródik a naprendszerünk szélére az Oort-felhő-be, ahonnan a legtöbb esetben üstökösként szabadulnak ki, a 2003 VB12 hatására. Az Oort-felhő a begyűjtője az összes olyan anyagnak, amelyek a Földről és a Naprendszer bolygóiról szabadulnak ki.
A megfelelő képességű emberek, az idő gyöngysorán közlekedve képesek fel-le haladni, vagy akár egyszerre olvasni az ott tárolt információkat. Ilyen esetekben, (az információt olvasó számára) a múlt és a jövő összekeveredik, egyszerre van jelen. A sámánok által emlegetett életfa, az idő gyöngysorából áll.
Ahogy az élőlény, az ember idősödik, úgy szabadul ki egyre több anyag belőle, az űrbe. Egyrészt szennyezi, másrészt viszont meg is termékenyíti az űrt, a kozmoszt, nemcsak a Naprendszert. Éppen emiatt nem létezik jelenleg semmi sem, amihez az emberi fajnak ne lenne köze.
|
|
Tapasztalások ˙7 |
| Nyomtatás | |
|
Lila energia hullámokban indul mint az atombomba hullámai és felcsap a sötétségbe. Lilán izzik.
2012.03.20. – a humán fajok átlátszóvá lesznek a földi létezésben és fehéren felvillannak a Föld kristályrácsian a csomópontok.
2012.05.02. – arany-tengerben, arany orákulumok súgnak. Súgásuk arany-lánggá változik, az emberek egymással összefogódzva segítenek a két Istennek összeolvadni. Az arany-tenger terjeszkedik, a súgások énekké válnak.
2012.06.04. – az arany-tenger egységessé válik, az emberek megnyilnak és befogadják egymást. A nők kitárják ölüket az adásnak, istenné emelkedve a befogadásban.
2012.06.06. – fényhajók érkeznek, zöldes és kékes fénnyel. Az arany-tengerbe belecsordulnak és arannyá változnak. A nők megszólalnak orákulumként, a férfiak pedig befogadják őket magukba.
2012.07.20. – az arany-energia tengere kisimul, a hullámok eltűnnek. Sötét foltok kezdenek beleesni, belecsúszni, de a tenger minden foltot felolvaszt, majd zsugorodni kezd és csak a fénye marad meg, erősen rezegve. Az orákulumok, aranyként csillogva emelkednek és elkezdik elhagyni a Földet.
Ziel. |
|
Töredékek ˙6 |
| Nyomtatás | |
babe: minden változik…
medi: igazad van, minden változik és nincs olyan, amihez ne lenne közünk. Nincs olyan. Akik az értelem szemével néznek, azok nem szeretnek igazán. Azok tárgynak vesznek mindent. A tévét, a macskát, az anyjukat, a férjüket és igazán, nem szeretnek. Akik meg csak az érzést élik meg, azok szeretete, ugyanugy nem igazi szeretet. A szeretet a megismerés, az elfogadás. Ahhoz hogy szeress, meg kell ismerned engem és nekem téged. Nekem el kell fogadnom mindazt ami benned van és ezt csak úgy tehetem meg, ha időről idöre belédbújok. Te pedig szintén ezt teszed másokkal. - a földön, semmit sem lehet tárgyilagosan venni. Kevesen értik mi az ami élő, mi az élet, mikor kezdődik. Az élet, folyamatos. A macska is él és él a szék is, mi pedig ítéltünk. Nos régen, mindent megjavítottak, most mindent kidobnak. A tört széket, a rossz cipőt, a nagyit a szociba, a kutyát az utcára. Mindent kidobnak. Soha nem volt még ekkora szeretet-lenségben ez a világ. Itt vagy Babe? - igen itt vagyunk. én: figyelünk
- Szia Fátylak Őre. Nos azt mondom, nem lehet csak az értelem és az érzés szívével együtt szeretni. A szeretet nem önfeláldozás és nem a folyamatos mások segítése. A szeretet a megismerés, az elfogadás. Némely emberben vannak olyan kitágult pillanatok, amikor felismerik azt, hogy minden emberrel egyek. Azt hogy van közük a csavargóhoz, a gazdaghoz, a drogoshoz, a kurvához, az átlagemberekhez.
babe: igen, kezdem megtapasztalni. Most már tudom, hogy nem bánthatnak és ha ezt érzik rajtam, nem is akarnak. medi: igen. Csak te vagy az, aki bánthatod magad, ezt fontos megjegyezned. Amikor fáj, nem becsukódni kell, hanem megvizsgálnod mi az ami fáj, miért fáj, miért is bántod magad. Hiszen választhatod a másik utat, ami nem a szenvedésen át vezet. Az emberek intellektusa és érzelmei különféle utakon fejlődnek és különböző fejlettségi fokokban, folyamatosan találkoznak egymással. Nem a viselkedés a bántó, hanem az, amikor szembetalálod magad önmagaddal és nem tetszik az amit a tükörben látsz. - úgy érzem, már nem bántom magam. Egyre többször van, hogy tetszik az amit a tükörben látok, de még nem tökéletes. Akkor ez is bántás? - igen, magad bántása. Mert mindig tökéletes. Fel kell ismerned minden negatív gondolatod ami magad felé irányul, mert azt már eléggé tudod másokat hogy szeress. De azt még nem tanultad meg, hogy önmagad hogyan szeresd, hogyan fogadd el magad.
- a kislány Babe-t nagyon szeretem.
- aki egy és oszthatatlan és a forrásból való tökéletesség. A felnőttel hogy állsz? Bírálgatod, nyirbálod?
|
|
° A Teljes írás megtekintése ...
|
|
Tapasztalások ˙6 |
| Nyomtatás | |
... Születés ...
medi: Amikor elindultam, nehéz voltam, tele félelemmel és fájdalommal. Egy ideig azt sem tudtam merre felé tartok és azt sem, hogyan fogadnak majd engem. Eltévedve és rettenetesen magányosnak éreztem magam. Útközben, elkezdtem elengedni a félelmeimet, ítéleteimet önmagamról, amitől egyre könnyebbé váltam. A sötétből elkezdtem a fény felé indulni. A fény egyre nagyobb lett és örülni kezdtem. Ahogy közeledtem a gomolygó, ragyogó, kör alakú fénygömb felé, arcok jelentek meg, mintha egy buborék falán át néznének ki és éreztem, ahogy várnak. Engem várnak.
Nem volt bennük semmi bántó, csak öröm és ettől én is örülni kezdtem. A buborék előtt megálltam és a formálódó arcokat néztem. Mindegyik ismerős volt. Mire felismertem őket, már el is mosódtak és újabb ismerős arc-szerűséget formáltak. Félelmeim (hogy majd nem fogadnak be) teljesen elmúltak, és elkezdtem belecsúszni a fénygömbbe, az pedig elkezdett velem összekeveredni. Érezni kezdtem, hogy a hibáimat mindenki ugyanúgy elkövette és megértéssel fogadnak, a súlyok pedig leszakadtak rólam. Először éreztem azt, hogy elfogadva és szeretve vagyok, úgy, ahogyan arra emlékeztem és ahogy vártam.
Hatalmas megkönnyebbüléssel robbant le rólam az utolsó súly is és noha már nem tudtam, (mert nem volt testem) mégis zokogást éreztem magamban. Ők pedig fényként öleltek magukba és láttam, ahogy összekeveredem velük. Fényeink egybe mosódtak, minden történésünket oda-vissza lejátszották és akkor megtudtam, hogy minden ami velem történt az velük is megtörtént. Ahogy egyre beljebb haladtam, annál több fénnyel ölelkeztem és egyre jobban éreztem a közösséget az egy-séget. Egyre kevésbé éreztem magam kívülállónak és én-nek.
Az én-em kezdett kimosódni belőlem, kezdtem elengedni azt ami voltam, hogy teljesen magamba tudjam fogadni a többieket. Mert amit éreztem az tökéletes volt, békés és ragyogó és mert én nem is léteztem, csak álmodtam Vele, aki mindig teljesen egy volt velem. Utamon, amit én választottam végigkísért, számtalan testbe álmodva magát értem és számtalan fénylényként segítve engem. Én, aki Ő maradtam mindvégig, csak elfelejtettem ezt, a hosszú utamon.
|
|
° A Teljes írás megtekintése ...
|
|
Az Emlékező ° prológus |
| Nyomtatás | |
Fényenjáró: Az Emlékező
Nekem nincs nevem. Nincs, mert az Egész megnyíló önvalójából fakadtam. A kiváló résszel, a megosztott így egy és azonos maradt. S ő bennem sem keresett nevet magának. Kiválasztásommal megnyilvánult bennem, önmagán kívül is. Aztán visszavonult fenntartott megnyilvánulatlanságába.
A Változás velem kezdődött. Rám ruházva az Egy-ség jogait, beköszöntött a megnyilvánulások korszaka. Mert az, amit univerzumnak nevezünk, belőlem s általam fogant s született. Minden lenyomatában engem visel, az én tervemet hordozza.
A terv az Egy-ség törvényének gyakorlati alkalmazása. A terv független, önálló programként fut. Ellenőrzése önmaga feladata. Én is része vagyok. Ő is az én részem. Akként módosul, miként élem meg magam, miként éli meg magát. Bennünk fogan az önkifejezés késztetése s abból az önigazolás iránti törekvés.
Az univerzum minden történése ebből a duális kapcsolatból eredeztethető. Az eseménybeliség tematikája szigorú rendszerbe szedett. A történések közt nem kél öncélúság. A terv megvalósításának egyetlen mozgatóereje van. A Teljesség felé nyíló aspektusok bővítése és azok fenntartása. A teljesség fennállása a tökéletesség.
Ezen munkálkodom. Elvonok, gyarapítok, fenntartok. Várok, figyelek, elemzek. És mérlegelek. Magamban formálva az időt, gyakorlom az egyensúlyt.
Időnként magam is megnyílok s önvalóm szikráját különböző entitásokba ültetem. Ez a szikra az emlékezetem. Az emlékezetem mindent tartalmaz az eseménybeliségen innen és túl. Az entitásaim belőlem léteznek. Mind egyek velem, mégis az elhatároltságra nyíló aspektusokat tesztelem általuk. Közöttük kapocsként működik az emlékezetem.
Léteztetek magas intellektusú entitásokat. Ezek egyike az ember. Ő a sokféleségre nyíló aspektusok kiemelt válasza. Némelyikükben az önvalójukban hordott Egy-ség minta életre kelhet. Akkor a kapocs-rendszer felfedi mivoltát s az emlékezetem hozzá férhetővé válik.
Néha akadhat valaki, aki kutatni kezdi. S olyan is, aki megérti és átéli, aztán a benne rejlő lehetőségeket alkalmazva átülteti a gyakorlatba.
Egykor akadt valaki, akinek sikerült mindezt megtennie. Ő egy ismerni vélt és elfogadott történelem részévé vált.
A lehetőség azonban továbbra is adott. Ismét teremhet valaki, aki követi a példát...
Az alábbi történet valami hasonlóról szól. Egy lehetőségről...
"Való az, mit az Én valótlannak tarthat
s valótlan az, mi valónak hathat."
és szabadon terjeszthető a forrás-link feltüntetésével)
|
|